2018. május 19., szombat

Do you want to have a sugar daddy?

Amikor azt hiszed, hogy semmi esély rá, könnyedén rávágod erre a kérdésre: igen, persze! Mennyivel könnyebb lenne minden, az egésznek semmiféle negatív következménye nem lehet.. semmilyen formában. Semmilyenben. Ugye? Hiszen ha nincs semmiféle kötelék, nincs valódi kiszolgáltatottság és függőség, mégis mivel lehetne visszaélni. Ja, így tényleg nagyon egyszerűnek tűnik a logika. Mindig ennek mentén gondolkoztam, és rohadt könnyű volt meggyőzni illetve megnyugtatni magamat azzal, hogy a gondolatmenetem nem elbaszott.

Aztán mikor meg az van, hogy tessék, itt van amit annyira akartál, hirtelen mégsem tetszik annyira. Most mondanám, hogy nem értem saját magamat, de pont, hogy rohadtul értem, inkább csak nem AKAROM felfogni azt, ami rohadtul nyilvánvaló és adott rajtam kívül valószínűleg a női társadalom 98%-ának.

Nem csak másokat, de magamat is igen könnyen meg tudom győzni minden szarról amit éppen a fejembe vettem. Ugyanakkor a személyiségemet mégsem tudom ilyen könnyedén kifordítani... Bár képes lennék rá. Már rég nem az az ember lennék aki vagyok XD Kms. Tudom hogy a körülmények adottak, és minden attól függ, mi hogyan reagálunk rá. De mi van akkor ha egyszerűen nem tudok másképp reagálni, még ennek TUDATÁBAN sem? Azt mondják a tudatosság segít. Ha felfogod mi van, és hogy min kell változtatni. Hogy mi nem jó. Hát én tudom, mégsem megy ez olyan könnyen. Mintha a tudatosságtól pont hogy jobban rástresszelnék az egészre, és minél görcsösebben és erőszakosabban akarom magam mögött hagyni a személyiségem egy részét, az annál inkább ragaszkodik hozzám.

Alapjáraton nem tartom magamat egy túl merev és rugalmatlan embernek.. Persze minden a szituációktól függ, most tényleg csak általánosságban beszélek. Egyszerűen csak nem tudom kihozni saját magamból azt, ami TUDOM hogy benne van és rohadtul jó lenne ha hasznosítani tudnám. Azt hinné az ember hogy idővel sikerül de mintha csak egyre nehezebb lenne, mert ahogy jönnek az újabb helyzetek, egyre nagyobb szükségem lenne már rá, és egyre jobban érződik a hiánya.

Néha csak olyan dolgokon gondolkozom amiket más biztosan időpazarlásnak tartana. Hogy miért? Egyértelműen azért, mert ha elég gátlástalan lennék, rég nem rágódnék ilyeneken. Az, hogy nem tudok továbblépni rajta, pont azt igazolja, hogy nem állok készen rá, és hogy valószínűleg soha nem is fogok. Az erőlködés rohadtul feleslegesnek érződik néha. Ugyanakkor mindig ott van bennem: ha te nem csinálod meg, van 1000+1 ember aki szívesen elvégzi helyetted, kábé ugyanolyan jól, akkor pedig miért adod át önként másnak a lehetőséget, miért dobod el magadtól? Lehet hogy más jobban tudná csinálni, de ez csak akkor derül ki, ha te lemondasz róla önként...

Csak TUDOM saját magamtól, hogy ha sikerülne összekaparnom magamat, bármit meg tudnék csinálni. Bármit. Tényleg bármit. És ez pont hogy kurvára nehézzé tesz mindent, mert így nekem kell eldöntenem, mit AKAROK csinálni. Bár limitáltak lennének a lehetőségeim 2 dologra, akkor fel se merülne bennem a kétely, hogy ne tegyem meg azokat. De mikor minden ott van előtted és neked kell dönteni, az mennyivel szarabb már....

Imádok ilyen ködös szarokat írni. Utólag már én sem tudom mi a faszról irogattam, néha a címből még épphogy kiderül, vajon pontosan mi miatt nyavalygok, meg a dátum is tud segíteni, de amúgy ennyi.

Beregisztráltam egy oldalra amin KONKRÉTAN sugar daddy-k keresik a sugar baby-jeiket. Én komolyan nem hittem hogy ilyen létezik, de nem vágom miért lepődök meg hogy mégis..az internet egy rohadt nagy hely.

Na szal beregisztráltam. Viccből. Nem, halálkomolyan viccből, azt hittem még mindig hogy ez csak valami joke. Hogy tele lesz trollokkal és átlagemberek fogják saját magukat gazdagnak tettetve kívánatosnak beállítani. KKkkk . Hát én nem tudom, nem jártam egyesével utána minden embernek, annak se hiszek, hogy ki mennyi összeget állított be éves keresetnek, de basszus ami biztos, hogy mindenki 40 felett van és rohadtul úgy írnak üzenetet mint ahogy a nagyszüleidet képzelnéd el fogalmazni, ha eléjük tennél egy laptopot. Chatbe konkrétan leveleket írnak aláírással meg mindennel hát nekem végem volt. XD 

De várjunk előreszaladtam. Vissza a regisztrációhoz. Minden szart meg kellett adni magadról. Én már az ethnicity-nél kiégtem hogy én most akkor mi vagyok. Haladok szépen lassan tovább, elérünk a kedvenc részemhez, féloldalas esszé saját magadról, majd mégegyszer ennyi az elképzeléseidről meg elvárásaidról. Mint mondtam, viccből csináltam az egészet. Talán pont emiatt votl, hogy kurva tempósan képes voltam megírni, mert össze vissza irogattam minde szart ami csak eszembe jutott, nem igazán gondolkodva el azon hogy ez mégis milyen következményeket vonhat maga után ha ezt meg ezt kiírom... Na nem mintha valami vállalhatatlan dologról lenne szó omfg. Tök  cuki lett meg minden. Pont amilyen én vagyok. A legkevésbé sem szexi vagy kívánatos. A profilod először még nem is publikus, várni kell hogy a site megerősítse a képeid meg minden szóval igazából miután megírtam csak így hagytam az egészet, nem volt elérhető az oldal többi része még.

Visszamegyek 1 nap múlva hogy megnézzem, egyáltalán elfogadták-e a profilom. Nem jött erre vagy 5 üzenet máris random emberektől hogy elhívjanak 100 € -ért kajálni meg hasonlók ??? Végem volt. Aznap szedték ki a bölcsességfogaim de én konkrétan ott röhögtem az ágyamon, bármennyire fájt is. XD 

Ez volt lassan egy hete, de still nem tudom hogy kezelni a helyzetet. Irogatni még dolog, elvagyok, de mikor odakerül a sor hogy akkor találkozzunk, I just instantly become a pussy and want to escape the situation. Ha legalább valami kurva lennék, mondhatnám, hogy I asked for it. De mikor csak poénból beregisztrálsz valahova és spontán eljutsz ide, akkor ..pff no idea. Órákat tudnék filozofálni a véleményemről a férfiakat, a párkapcsolatokat, a szexet illetően. Mind a három annyira overrated. A probléma főként az, hogy a társadalom 95%-a nem így gondolja és rohadtul próbálja rád húzni az ők gátlásos és prűd hozzáállásukat. A Skarlát betűt olvasom, és a sorok között tisztára olyan érzés, mintha a saját jövőmet olvasnám. Nem akarom hogy ez legyen. De még mindig, a 21. században is rohadtul minden ember annyira ítélkező, nem számít hogy nem követek el házasságtörést. Épp elég az ha fiatal vagy és kíváncsi, mert MIÉRT vagy az, nem kéne ilyennek lenned... Hát basszus. Nem tehetek róla. Senki sem tehet a saját értékrendjéről. És nem hiszen hogy az enyém rossz lenne, egyszerűen csak MÁS. Fuck me right??

Bár lenne valaki akitől tanácsot kérhetnék. De nincsen. Nincsen olyan ember, akire azt merném mondani, hogy ha őszintén mindenről beszámolnék neki, utólag nem vetve meg / nem vetné a szememre. Függetlenül attól hogy végül mit csinálok.

Áh. Majd irogatok még...most megyek tanulni nker.

2017. november 2., csütörtök

Fuck men

All of them.

(de nem általam)

2017. augusztus 8., kedd

why it sucks when you are tall and pretty

Annyira sokat gondolkozok mostanában, hogy attól félek, agyamra fog menni az egyetem, mert semmit nem pihenek így nyáron, sőt. Ennek nagyon nem most kellene hogy itt legyen az ideje.

Életem legdurvább nyara, már ha ez egyáltalán durvának nevezhető, eddig voltam 3-szor bulizni, és még egyszer fogunk menni a legvégén, úgyhogy azért nagyon nem csaptam szét magam. 

De most őszintén. Van velem valami, amitől egyszerűen az ellentétét sugározom az emberek felé ahhoz képest, amit valójában érzek vagy amit mutatni szeretnék. Más szóval: mintha egyszerűen mindenki félreértene. Nem mindenki. Csak aki nem ismer.

Nem értem a férfiakat. Nem értem a férfi nemet csak így alapból. Annyira próbálkozok. De néha a lányokat se értem, pedig velük annyival több időt töltök, szóval mégis mit kéne tudnom a nulla tapasztalatommal? Túl sok animét néztem és teljesen el van ferdülve a világról alkotott képem. Csak ez lehet a magyarázat. Az a baj, hogy igazából ez már azelőtt is így volt, hogy weeb lettem volna, úgyhogy őszintén szólva. szar magyarázat. 

Azért próbálom magam mindenféle szarsággal nyugtatni. Mint például, hogy nem véletlen, hogy a híres modelleknek is mind csupa híres/sikeres férfi a barátja, férje, stb.. Vagy egyszerűen, hogy nem meri őket megszólítani olyan ember, aki ne érezné úgy, hogy már letett valamit az asztalra, így képletesen szólva. Mégis mekkora önbizalom kell ehhez? És ez is szar magyarázat, mégis milyen alapon hasonlítom és állítom párhuzamba saját magamat Adriana Limával vagy Behati Pronsloo-val wtf. Nagyon durván elbaszott gondolatok.

De ugyanakkor olyan szinten szarul tudom magma érezni néha, hogy mégis ebbe kapaszkodok, mert különben egyszerűen vége az önbecsülésemnek. Csak ha eszembe jut, hogy egy-két 10/4-es csajért mennyien odavannak, míg engem mindenki csak bámul és sosem jön oda, egyik pillanatban a környezetemben tennék kárt, máskor pedig csak sírnék az ágyamon. Akkor már inkább így este majdnem hajnali 3-kor irogatok a blogomba amit nem használok és vissza se nagyon olvasok. És Blackpinket hallgatok mert annyira átjön az érzés, hogyha a Whistle megy akusztikus verzióban.

És mindenez a gondolataim úgy támadnak, hogy sosem tartottam magam különösebben szépnek meg semmi. Nem vagyok elérhetetlen mint az előbb említett modellek. Egyszerű lány vagyok és ugyanúgy nyitott új dolgokra és élményekre, mint bárki más. Az is, aki 90 kiló és nem tud sminkelni. Komolyan ennyire nincs önbizalma a férfi nemnek?

Mert ez az egyetlen dolog, amit megértenék. Hogy saját magukhoz képest úgy gondolják, túl magasan állok. Vagy, hogy egyszerűen csak az a dögunalom kinézetű, bénán ácsorgó csajt könnyebb lesz megszerezni? WTF. Könyörgöm valaki magyarázza el. Amíg unalmas voltam, az volt a baj. Valamilyen szinten kinőttem, nem volt egyszerű, és eszemben sincs visszamenni abba az állapotba most, hogy végre magam mögött hagytam. 

Senkinek a kedvéért, és senkinek az önbizalmáért. 

Kurvánra nem értem, és úgy érzem, éppen nagyban vesztegetem azt a rövid időt az életemből, amíg egészen okésan nézek ki. 

Ha majd egyszer tudom erre a választ, pls írd majd le ide.

2017. január 4., szerda

Egyetem és miegymás. . .

Négyes lettem mikroból! 100/79  . huehuehuehue

2016. november 29., kedd

nem értem az embereket

Ezt most azért ide írom, mert tuti egy napon majd szerzek elég tapasztalatot, hogy megértsem, mi is az amiről most írok, de egyelőre fogalmam sincs és ezért csak meg akarom örökíteni a jövőbeli önmagam számára, hogy ha majd eljön az idő, megvilágosodhassak.

De basszus én nem értem az embereket. Ők meg valszeg engem nem értenek, ezért nincsenek barátaim (nincs sok*). 

Szituáció: adott valaki, akit már ismertél látásból korábbról és 1x beszéltetek is de semmi extra. Egy egyetemi bulin találkoztok és kábé 1,5-2 órán át beszélgettek amíg mennie nem kell. Aztán eltelik a vasárnap, jön a hétfő, találkoztok, de csak távolról, rád se néz. Korábban se tette, és nem csak rád, de másra se nézett rá, de most így, hogy a történtek után is ezt csinálja, szarul esik. Persze ott van az a tény is, hogy másra se. És hogy előtte se. És hogy egy alkalom nem feltétlen változtat bármin, .. habár én úgy gondoltam hogy de, változtat, legalábbis ebben a helyzetben.

Persze ott van a kérdés: az, hogy valaki 13. héten is full egyedül van olyan órákon, ahová a szaktársai, volt osztálytársai, évfolyamtársai, új barátai ismerősei járnak, az nem véletlen. 

Két dolog. 

1. Én is ilyesmi helyzetben voltam, és bár nem tudom, ő hogy fogja fel és hogy érzi benne magát, én csak saját magamból tudok kiindulni, és én nem voltam boldog. Elvoltam egyedül, de az biztos, hogy együtt sokkal jobban érzem magam másokkal, mármint ha egyetemi/sulis órákról van szó (mert amúgy most is imádok egyedül lenni itthon). És épp emiatt van bennem ez, hogy igenis odamennék és azt mondanám, hogy legyünk barátok, igen, barátok, ennyi, mindenféle mögöttes tartalom nélkül. De ez a viselkedés azt láttatja velem, hogy ne menjek oda.. Pedig nem sajnálatból vagy szánalomból tenném, hanem inkább figyelmességből. Nem születtem szívtelen bunkó embernek. 

2. Mikor beszélek vele, olyan érzésem van, hogy örül, hogy megkérdeztem 1-2 dolgot és jól esett neki, hogy valaki érdeklődött. De aztán látom, hogy ugyanezt mutatja minden random embernek ,akivel két mondatot beszél, és utána egyáltalán nem érzem azt, amit előtte. Mindenkinek ugyanazt az arcát mutatja, mintha mindenkit kedvesnek tartana, de közben meg senkiről nem gondolja ezt . .Akinek sok barátja van, annak valójában nincs egy sem; ugyanígy aki mindenki felé szimpátiát mutat, az valójában nem kötődik senkihez, annak minden és mindenki jó. Az ugyanolyan véleménnyel lenne rólam akkor is, ha teljesen más ember lennék. Nem magam miatt kedvel,.. sőt, egyáltalán nem kedvel, csak azt mutatja.

Sokat gondolkoztam az utóbbi hetekben ezen, és még nem tudtam 100%-ig megérteni ezt. Hogy nem direkt csinálja, az biztos. Hogy saját maga észreveszi-e? Kíváncsi lennék. Szólt már neki valaki erről? Ért bármennyit? Ebben kételkedem, de sosem lehet biztosra tudni.

Nekem így mindennel együtt esik szarul. Nem hittem hogy egyedül bármit tudnék változtatni, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem is reméltem. El kéne fogadnom hogy hiába tudok sok mindenkivel azonosulni és megérteni őket, ahhoz, hogy változtassak is rajtuk bármit, kevés vagyok.

2015. július 3., péntek

Allatkert

Itt vagyunk az allatkertben. Turheto az ido, eleg jol elvagyunk habar meg sok helyen nem jartunk

2015. június 28., vasárnap

Mean girls

Bármikor, akármilyen idősen nézem ezt a filmet, mindig szeretni fogom. Valahogy sokat jelent számomra, és ez tudom, hogy nevetségesen hangzik, hiszen eléggé komolytalan témájú, mégis szórakoztató.

Sokat nevetek rajta, még így is, hogy kb előre tudom a jeleneteket. De érdekes látni ezt az "amcsi suli"-életet, ami nagyban különbözik a mi sulinktól. Néha azt kívánom, bárcsak a miénk is ilyen mozgalmas, èlettel teli lenne. Télen ami nálunk folyik, mint valami siralom-gödör. Nincs kedve az embernek élni.

Más látni, hogy itt mindig történik valami, és hogy milyen klikkek vannak. Nálunk a menzán alapból nem eszik mindenki. De más sulikban (persze külföldön) sokkal nagyobb jelentősségű az ebéd. Drágább is gondolom,  de finomabb is. Az ebédlőben mindenki ott van, hiszen utàna még jó ideig lesz tanítás.

Ezektől a sulis filmektől én is mindig kedvet kapok az iskolához. Kicsit elszomorít, hogy ez lesz az utolsó év. De valahol meg örülök, mert várom az egyetemet és az új barátokat (mert jelenleg úgy érzem egy sincs, 진구 없어요).

Kicsit filozófus lettem itt este, telefonról írva. Majd írok mèg erről részletesebben is, holnap, gépről. Addig is szép álmokat  <3

Nyárimunka2

A Veresen talált nyári munka pofátlanul keveset fizet... Mármint. Oké, leszóljuk a Mekit meg a KFC-t az 550 Ft-os órabérért, de ez 430 Ft lenne. Napi 6 óra. Havi 50 000. Most komolyan. Ha dolgozni akarok, akkor komolyan csinálom, nem szarakodok 6 órácskákkal, akkor ott vagyok ha kell 8-at/10-et (így könnyű mondani persze, de tényleg. Úgyis el van cseszve a napom, szóval nem mindegy?). 

A Mekiben egy hónap alatt majdnem 90 000 Ft-ot tudnék összeszedni. 

Az is megemlítendő persze, hogy nem mindegy, milyen tevékenységet végez az ember x óráig. De gyerekeket pesztrálni esküszöm idegesítőbb és türelem-ölőbb, mint hamburgereket csomagolni. A gyerekek iszonyat fel tudják baszni az agyam. A szendvicsek legalább nem pofátlanok, nem futnak 8-an 8 felé, és nem őrlik fel az idegeimet.

Komolyan elgondolkozok ezen a gyorséttermes munkán, bármennyire is int tőle mindenki. Kemény, elhiszem. Fárasztó, elhiszem. Unalmas, elhiszem. De hogy jobban fizet, mint a diákmunka itt Veresen, az is biztos. Nem fizet jól, de jobban. Az is valami.

Átrendeztem az ékszereket


Rendet raktam ma az ékszeres tárolóban, ennek eredményeként szerintem egész jól néz ki, úgyhogy talán sikeres lesz a célkitűzésem (ez nem volt értelmes mondat de leszarom): vagyis talán végre eljutok oda, hogy nem mindig ugyanazt az egy ékszert hordom, hanem kissé változatosabban fogok öltözködni. 

Egyébként ez nem minden, csak kiválogattam azokat, amiket szerintem hordanék, a legtöbb ékszerem gyerekes, olyan, amit kb. 5.ben kaptam (különös módon akkor tényleg rengeteg nyakláncot és karkötőt vetettem, töredéke ennek az a mennyiség, amit mostanában kérek/kapok. Ennek valszeg az az oka, hoyg ha már pénzt költenek rám, akkor inkább kérek egy ruhát, mint nyakláncot, mert úgy vagyok vele, hogy "amúgy is van 1-2", és akkor már inkább valami szép fölső. De így összegezve nem mondanám, hogy kevés. Ha túl sok lenne, akkor nem tudnék kiigazodni rajta és valószínűleg még kevesebbet hordanék).


Ez itt pedig az alatta lévő rész (a másodikat megtöltöttem régi cuccokkal, azt nem használom, csak azt amit most lefotóztam). Itt vannak a hajpántok, masnik, csatok, hajgumit. Elég rendezetlennek tűnik, de egyébként én ennél jobban nem tudom elrendezni úgy, hogy még bele is férjenek a dolgok. A Hello Kitty-s cukor azért van ott, mert az egy elválasztó. Egyik oldalán a hullámcsatok+a H&m-es masnik, másik oldalán a többi csat, pl Én kicsi pónim, meg egyéb cuki dolgok, nagy része szintén a H&m gyerekrészlegéről. Igazából a képen található dolgok nagy része onnan van, vagy ha nem ,akkor sem valami extra helyről. A Zarában nem árulnak színes masnikat, pedig én megvenném, de gondolom az nem elég fancy. 

Ennyit tett ki a mai rendrakás. Holnap-holnapután tényleg jó lenne, ha be tudnám fejezni, de ha nem, akkor sem dőlt össze a világ. Így is szörnyű állapot van a szobámban már az érettségi szünet óta...

Sweet lolita



Gondolkoztam azon, hogy minek öltözzek majd e bolondballagáson (tudom, távol van, de akkor is), és úgy gondolom, hogy legszívesebben sweet lolita lennék. Okok:
  1. Nagyon tetszik, és legalább egyszer az életben szeretnék felvenni egy ilyen gyönyörű ruhát.
  2. Hétköznapokon túl sok lenne ilyen (bár van, ahol ilyeneket hordanak ld. Japán), de ez az alkalom jó ok lenne arra, hogy felvegyem.
  3. Nem akartam alapból sem zombi meg ehhez hasonló lenni, csak valami cuki/szép, szóval ebbe a kategóriába ez simán beletartozik.
Egyetlen hátránya, hogy maga a ruha nehezen beszerezhető, illetve drága és kockázatos rendelni, elvégre semmi garancia nincs arra, hogy jó lesz rám méretben.

De azért álmodozni szabad. :(

2015. június 24., szerda

Titkos dolgok

Hiába van az, hogy a blog az ember legjobb barátja, kb most jutottam el arra a pontra, hogy vannak dolgok, amiket ide se mernék leírni. Nem azért, mert félek, hogy bárki megtalálná, mert ennek szinte 0 az esélye. Tényleg nem félek attól, hogy az előzményeimből valahogy visszakeresné valaki, vagy kutatna utánam, ide jutna és rám ismerne, hirtelen rájnne, hoyg ez én vagyok és minden öszse állna a fejében .. 

Ha lenne papír naplóm, amit a világ legbiztonságosabb páncélszéfjáben tárolhatnék, akkor sem írnám le. Magamnak sem akarom elismerni. De megtörténtek. És lehet hogy még fognak. És félek

2015. június 13., szombat

Szar az élet

És ezt most nem irónikusan mondom.

Info. :(

2015. június 12., péntek

#2 OOTD

Ma nagyon meleg volt, mint már gyakorlatilag egy hete, úgyhogy végre eljutottam oda, hogy szoknyában menjek suliba. Eddig valahogy mindig kikerültem, pedig szeretem ezt a pöttyös szoknyát, egyszerűen csak mindig volt valami más amit felvettem.


Neki kéne állnom végre az infó tételeknek, de egyszerűen nem tudom rávenni magam. Iszonyatosan fáradt vagyok, semmi kedvem az egészhez. Tegnap nagy nehezen megtanultam egy tételt, de azzal is mennyit szenvedtem... És még 19 hátravan.
Jobb lesz, ha nekikezdek, nem akarok pontot veszíteni.